Minden a citromos lámpával kezdődött…
Gyarmathy Andrea vagyok, a Budapesti Műszaki Egyetemen végeztem néhány évvel ezelőtt.
A citromokhoz való vonzódásom sok-sok éve, egy dél-olaszországi úton kezdődött, ahonnan hazacipeltem gyűjteményem első kézzel festett darabját, egy kerámia szűrőtálat. Innen nem volt megállás, módszeresen vadásztam a citromokra, nekem a mai napig ez testesíti meg az olasz életérzést.
Egy mindig elfoglalt férj, három felnövekvő gyerek és egy fekete labrador mellett egyre inkább az otthonteremtés vált a fő elfoglaltságommá. Fontosnak éreztem, hogy ne csak ágyrajáró lelkeket találjak, hanem szeressünk otthon lenni, együtt. Remélem, ez sikerült, bár erről inkább a családtagjaimat kellene megkérdezni.
Az időről-időre bekövetkező családi átalakulásokat, / 1-2-3 gyerek, óvoda, iskola, zongora, cselló, hegedű, vizilabda-edzés különféle variációkban / ha békében akartunk lenni, követnem kellett a lakás funkcióinak újra- és újragondolásával, amihez sok segítséget kaptam az Atelier Lakberendezési Iskolában végzett tanulmányaim során.
Saját bőrömön éreztem, milyen nehéz munka után beesve a lakásba összedobni egy gyors vacsorát anélkül , hogy közben ne kellene az egyéb helyeken uralkodó káosz miatt a lábatlankodó családtagokkal perlekedni. Amikor a dolgoknak nincs meg az állandó helye, valahonnan a legváratlanabb pillanatban előbújnak, kiesnek, leesnek, /tetszés szerint behelyettesíthető/.
Elgondoltam, milyen érzés lenne egyszer jól működő lakásba hazatérni? Ahol nem esik át az ember a cipőkön, mert annyi tároló van, amennyi lábbeli, a konyhaajtóban nincs keresztbe néhány üres üveg, tojástartó, szelektív hulladék? A forró lábossal nem kell egyensúlyozni, amíg le nem tudom rakni, és az étkező is csak pár lépésre van.
Nem adtam fel ezt az álmot! Néhány változtatás után úgy éreztük, mintha új lakásba költöztünk volna, és tárgyak is végre megtalálták a helyüket.
Háztartásom egyik első darabja egy citromos lámpa, ami most is a konyhám fő dísze. Hosszú ideje meghatározza a hangulatot és a színvilágot. Még a borongósabb napokon is elég ránézni, máris jókedvre derít. Ezért lett a blogom neve is Limoncello, mert ez a kiindulás, hiszen mint tudjuk, a lakás szíve a konyha.