Luca napjával elkezdődik a visszaszámlálás. A boltokban való tülekedés fokozódik, a forgalmi helyzetről már beszélni sem érdemes. És mindehhez még sötét van, csontig hatoló hideg, meghatározhatatlan halmazállapotú dolog szemerkél az ember fejére, hacsak nincs harmadik keze, amivel az ernyőt tartja.
Ilyenkor van csak igazán szükség arra, hogy valahonnan erőt merítsünk. Erre nem csak az esti forralt bor alkalmas, bár az sem megvetendő dolog.
Nem győzöm hangsúlyozni a rendszerezés/szervezés fontosságát. Leginkább a sajátunkat. Mert hajlamosak vagyunk magunkról elfelejtkezni, és a sor végén várakozni arra, hogy majd egyszer, talán leülök egy csöndes sarokba a kedvenc könyvemmel a kezemben, fittyet hányva a világra. Pedig azt a fél órát ki kellene szakítanunk a napból. Nyugodtak lehetünk benne, hogy a vasalnivaló megvár, sőt, mosogatni sem fog senki helyettünk. De ennyi még a szakácsnőnek / takarítónőnek / mosónőnek /házmesternek is jár. Hiszen ha magunkat nem töltjük föl, hogyan akarunk adni másoknak?
Tehát belépve a lakásba leengedjük az összes szatyrot a földre, lerúgjuk a cipőt, főzünk egy rumos teát és behuppanunk a fotelbe úgy, hogy még véletlenül se nézzünk hátra.
Fél óra alatt teljesen föltöltődnek az elemek, és sokkal hatékonyabban állhatunk neki a ránk váró véget nem érő feladatok elvégzésének.
Végezetül álljon itt az egyik kedvenc Janikovszky Éva idézet:
“Ne panaszkodjunk folyton a Jóistennek, őrangyalunknak, vagy annak, akiben hiszünk.
Vegyük észre, hogy vigyáz ránk, és legyünk hálásak neki.
Köszönjük meg, hogy ha már hülye fejjel felmásztunk a létrára, le is tudtunk jönni.
Hogy sietve lelépve a villamosról, nem ficamítottuk ki a bokánkat. Hogy azt a ronda nagy dongót kergetve, úgy borítottuk fel a fikuszt, hogy csak a cserép tört el. A sor bárki által folytatható.”
Photo by Milada Vigerova on Unsplash